Rólam

Miért választottam a dōTERRA esszenciákat?

Az én olajos történetem 2017 decemberében kezdődött, amikor ajándékba kaptam pár mintát, hogy próbáljam ki. Akkoriban volt egy 12 éve tartó betegségem, amire már mindent kipróbáltam, és két óvodás gyerekem, akik kéthetente betegek voltak.

Számomra felért egy igazi csodával, hogy a dōTERRA esszenciái 2 hét alatt rendbe hoztak, hiszen korábban semmi sem segített megszabadulni a kellemetlen tünetektől. Azonnal elkezdtem kutatni és tanulni, mit és hogyan alkalmazhatnék a gyerekeknél. Elkötelezett rajongója lettem az esszenciális olajoknak, hiszen a próbálkozások mind sikeresek voltak, és boldogan mondhatom, hogy már több éve nem kellett orvoshoz fordulnunk.

Miért vállalkozom dōTERRA tanácsadóként?

Mert a munkám során érzem, hogy jobbá tehetem mások életét. Korábban tanárnőként dolgoztam egy gimnáziumban, de a kötött munkaidő, kevés fizetés és a folytonos csalódás a rendszerben nagyon kimerített fizikailag és idegileg is.

Most magam osztom be az időmet, van időm a családomra, a hobbijaimra, utazhatok, és minden egyes munkával töltött idő boldoggá tesz, hiszen minden konzultáció után pozitív visszajelzést kapok. Segíthetek az ügyfeleimnek megőrizni az egészségüket, megoldást tudok javasolni a legkülönfélébb problémáikra, és ez mindennél többet jelent. Ehhez keresve sem találhatnék jobbat egy olyan partnercégnél, ahol a vezetőség is ugyanilyen értékeket vall, és ezt számos területen bizonyítják is, legyen szó jótékonyságról vagy a munkatársak megbecsüléséről.

Számomra az „esszenciális élet” az egészség és szabadság útja. Gaal Enikő vagyok, 2 kisgyermek anyukája, tanúsított illóolaj specialista és üzleti mentor.

szeretnél

velem dolgozni?

Az elmúlt években számos kihíváson, versenyen bizonyítottam a felkészültségemet és elkötelezettségemet, azáltal bekerültem Európa 20 legjobb tanácsadója közé.

Jelenleg egy 500 fős csapatot mentorálok. Kialakítottunk együtt egy támogató közösséget, ahol megosztjuk egymással a tapasztalatainkat, ahol mindig számíthatsz segítségre az olajokkal és üzleti kérdésekkel kapcsolatban is.

kövess

engem instagramon

keress

minket bizalommal

Tanácsadóink megtalálhatók szerte Magyarországon és Szlovákiában is, valamint 10 további európai országban. Ha kapcsolatba lépsz velem, elnavigállak ahhoz, aki a legközelebb van a lakóhelyedhez, hogy személyesen találkozhassatok és élőben is megtapasztalhasd az olajos gondoskodást.